Augusztus 13. (csütörtök) 16 óra

a Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében

Demencia Információs Órák (DIÓ)

Az egészséges táplálkozás idős korban

Demencia Információs Órák (DIÓ)

Az INDA program 2019 októberétől egyedülálló újításként először ingyenes képzést tart hat városban, a demenciával élők hozzátartozói részére, Demencia Információs Órák (DIÓ) néven.

A projekt alapüzenete: VAN SEGÍTSÉG! Közvetlen célcsoportjai mindazok, akik otthonukban ápolnak demenciával élő családtagot. A 12 alkalmas, egy éven át rendszeresen tartó képzés során, kidolgozott tematika alapján, könnyen érhető nyelvezettel és praktikus magyarázatokkal szakemberek nyújtanak támogatást akár több száz érintett családnak. A tudás, megismerés széleskörű terjesztésén túl célunk, az informális demencia gondozást jellemző bezárkózás okainak felszámolása, és egyúttal az is, hogy a gondozó családokat olyan ismeretekhez juttassuk, amelyek a mindennapok szintjén nyújtanak professzionális gyakorlati segítséget számukra.

A DIÓ elindítását az egységes tematika közel egy éves fejlesztő munkája, valamint a célcsoport irányába tett professzionális és lokalizált feltáró kutatás előzte meg, a szándékoltan eltérő településtípusok különbözőségeinek figyelembevételével. A program innovációs előzményének tekintetők azok az rendezvények, amelyek többsége az elmúlt esztendőkben Alzheimer Cafe néven folytatta munkáját. A

DIÓ innovatív jellegét igazolja, hogy Magyarországon soha nem került még sor arra, hogy egységes tematika mellett, 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhessenek ismereteket a demencia gondozási feladataiban közvetlenül érintett családtagok. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.

Minden alkalommal a tanulást támogató segédanyagokat és a mindennapi gondozási munkát segítő eszközöket kapnak a résztvevők. A DIÓ fő értéke, hogy adaptálható lesz, így 2020-tól, megfelelő szakemberek közreműködésével az ország bármely településén elérhetővé válhat.

Demencia Információs Órák (DIÓ) – augusztus 13.