Furcsa leírni – a pandémiás időben -, véget ért a „farsangi időszak”. Ahogy békeidőben szokás, vége van „önfeledt szórakozásnak”, „táncnak” „mulatozásnak”. Hamvazószerdával ugyanis megkezdődik a szent nagyböjt ideje, a bűnbánat, a megtérés időszaka, hogy méltóképpen készüljünk az ünnepek ünnepére: húsvétra, a feltámadás misztériumára. Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít: a hívők vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét őrizzük ma is: az előző évben megáldott és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.
A húsvétot megelőző negyvennapos böjt a keresztények számára bűnbánati időszak. Ez az idő alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre.

Miért éppen negyven napig tart a nagyböjt? A Szentírásban számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz. Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép.  Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen. Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében. Jézust negyven napos korában mutatták be szülei a templomban.
Az egyik teológus professzortól hallottuk, hogy a nagyböjtöt ne szomorú szívvel és komor tekintettel fogadjuk, hanem örvendezve. Ahogy fogalmazott legyen  minden évben boldog, békés, imádkozó nagyböjt mindnyájunk számára. Igen, mert aki nem akar részesülni Krisztus szenvedésében, nem akar osztozni a nagyböjtben, az nem tud felszabadult lenni, nem tud igazán örülni húsvétkor sem. Mi az a nagyböjt? Van-e aktualitása?  A médiában, a világhálón nem nagyon lehet hallani, hogy lemondás, önmegtagadás, böjt. A mai pszichológiában sem szerepelnek ezek a szavak. Néhány évtizede az orvosok kezdték felfedezni, hogy nem elég az ember testi betegségével foglalkozni, meg kell nézni a lelket is, hogy milyen az illető lelki világa. A kettőt együtt kell kezelni, mert „ép testben és lélek” és igaz fordítva is. A lényeg, hogy az ember legyen egyensúlyban. Az ember lelkiismerete legyen tiszta, ha nem az, akkor tisztítsa meg egy igazi bűnbánattal megtéréssel, gyónással. Az embernek egész más lesz a hangulata, más lesz a közérzete, másképp fog viszonyulni környezetéhez. Rajtunk múlik, hogyan töltjük meg tartalommal a lelkünket, milyen az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunk. Ha zavar van a lelkünkben, akkor zavar van az egész emberrel, ha zavar van az emberrel, akkor zavar van a társadalomban. Ha zavar van a társadalomban – akkor látjuk – zavar van az egész világban.

A böjt azért van, hogy a mi üdvösségünket szolgálja. A böjt célja és értelme nem a fogyókúra, hanem hogy megtanulja az ember az önmegtagadást, lemondást.  Nagyböjtben erőltessük a csendet a „stressz mentes állapotot”, olvassunk szentírást, lelki olvasmányokat és lehetőleg imádkozzunk. Ha valaki csak azért böjtöl, mert egészséges akar lenni, az jó dolog. Ha valaki azért keresi a lemondást, mert ő maga is tökéletesebb akar lenni, az is jó dolog. De nem elég. Nem igazi értelme a vallásos aszkézisnek. A lemondásban, a csöndben, a másokban való odafigyelésben, a türelem gyakorlásában megtalálhatjuk Krisztust, aki az egész vallásosságunk értelme és célja. Aki odafigyel ezekre az értékekre, komolyan is veszi, hiszem, hogy elmélyült vagy megkezdődött az örök élet.  Legyen számunkra ez az időszak egy békességes, imádsággal teli, igazi megtéréssel párosuló vidám nagyböjt!

                                                                                          

„Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”