Sorozatunk harmadik részében a három esztendeje elhunyt Kallós Zoltánra emlékezünk.

Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a Kolozsvártól 26 kilométernyire fekvő kis mezőségi faluban, Válaszúton. A vegyes nemzetiségű faluban felcseperedve a román és a cigány nyelvet is tökéletesen beszélte.

Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, innen pedig útja Sepsiszentgyörgyre, a Tanítóképzőbe vezetett, de a diplomáját már Kolozsváron szerezte meg 1946-ban.

Pályakezdőként 1950-ig Magyarvistán tanított, majd 1951-től a Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett. Mestere, Jagamas Károly ösztönzésére folytatta kisdiák korában elkezdett népi gyűjtését, melyben Gunda Béla néprajztudós előadásai is segítették.

A politika közbeszólt, családja kuláklistára került, így 1955-ben távoznia kellett a főiskoláról. Egy kis moldvai csángó faluba, Lészpedre került tanítónak, itt kezdte meg a csángó magyarok népzenéjének, néprajzi hagyományainak gyűjtését. A diktatúra azonban 1957-ben ismét beleszólt az életébe, betiltották a csángók magyar nyelvű oktatását. Ezt követően szakirányítóként dolgozott a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házában 1958-ban bekövetkezett letartóztatásáig.

Fakitermelésben vállalt munkát, a Gyimesekben, ebből tartott el magát 1968-ig. Ekkor ismerkedett meg Martin Györggyel és Andrásfaly Bertalannal, akikkel közösen folytatták a néprajzi gyűjtést Moldvában, Gyimesben és a szűkebb pátriájában Mezőségen és Kalotaszegen. Kiváló kapcsolatot ápolt a fehérvári Pesovár Ferenccel is.

Szabad művészként lett a kolozsvári táncház mozgalom tanácsadója. A hatalom továbbra sem szerette őt, állandóan zaklatták, megfigyelték.

A ’70-as évektől jelentek meg balladagyűjteményeinek kötetei. A három kiadást megért „Balladák könyve” – 259 balladával és 8 ballada meseváltozatával – a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike.

„Új guzsalyam mellett” című, 1973-ban megjelent kötetet hanglemez melléklettel jelent meg, mely egy idő klézsei asszony, Gyurkáné Szályka Rózsa repertoárjának monografikus gyűjteménye.

Már az idők enyhülésének jeleként 1989-ben Budapesten jelent meg Martin Györggyel közösen jegyzett „Tegnap a Gyimesben jártam: Gyimes-völgyi lírai-dalok” című könyve.

A Ceaușescu-rendszer 1989 decemberi bukása után már nyugodtabb körülmények között megkezdhette a gyűjtött néprajzi anyag rendszerezését, és a könnyebb határátlépés az anyaországgal való kapcsolattartást is megkönnyítette. Ennek első látható jeleként 1990-ben a magyar államtól átvehette az Életfa-díjat, melyet aztán számos további követett: Magyar Művészetért díj (1993), Kossuth-díj (1996), Julianus-díj (1996), Martin György-díj (1997), Magyar Örökség díj (2000), Magyar Corvin-lánc (2001), Hazám-díj (2006), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2010), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), A Nemzet Művésze (2014), Magyar Művészeti Akadémia életműdíja (2015), Szent István-díj (2016), Kriza János Néprajzi Társaság életműdíja (2016), Kossuth-nagydíj (2017) és Europa Nostra-díj és közönségdíj (2017).

1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, mely „…egy széleskörű, több lábon álló intézmény, amelynek három fő tevékenységi része van: oktatási tevékenység, közművelődési tevékenység, és a névadó néprajzi gyűjteményének gondozása. Missziónk a magyar népi kultúra továbbörökítése, a szórványmagyarság összefogása, erősítése, Kallós Zoltán hagyatékának gondozása, és az erdélyi népi hagyományok megőrzése, ezek átadása a fiatal nemzedékeknek.

Tudjuk, megmaradásunk titka anyanyelvünk ápolása mellett az énekelt és táncolt kultúrában rejlik. 27 éves munkánk bizonyítja, hogy ez a tárgyi és szellemi hagyaték felfrissített tartalommal átörökíthető. Ezért hisszük, hogy mindazok, akik betérnek Válaszútra olyan útravalót kapnak, ami értékét vesztett korunkba támpont, követendő értékrendet tükröz.” (Forrás: www.kallosalapitvany.ro)

És sorra jöttek a könyvek is: 1996-ban „Ez az utazólevelem: Balladák új könyve”, 2003-ban a „Világszárnya: moldvai magyar népmesék”, 2004-ben az „Elindulék este guzsalyasba…: moldvai magyar népköltészet” , 2005-ben a „Válaszút vándora. Kallós Zoltánnal beszélget Benkei Ildikó”, 2013-ban „A Mezőségtől Moldváig. Kallós Zoltán útjai; riporter Ablonczy Bálint”, 2014-ben a „Balladás könyv” és 2016-ban a „Kallós Zoltán világa; riporter Ablonczy Bálint”.

Emellett számtalan kazettát, CD-t és videó felvételt adott ki , amelyek mind az általa gyűjtött népi kultúrát mutatták be. 14 ezer általa gyűjtött dallamot őriznek a Magyar Tudományos Akadémia Népzenei Archívumában, a Nemzeti Örökségvédelmi Központban és a Kallós Zoltán Múzeumban. Énekesként is megjelentett két lemezt, mint maga mondta „nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese”, mégis népzenei fesztiválok népszerű előadója, énekese volt.

Az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom egyik életre hívója, népzenei és néptánc táborok szervezője. Nevelői hatása rendkívüli jelentőségű, mivel hosszú évek során fiatalok tömegeivel ismertette és szerettette meg a magyar népművészetet. Szakmai tanácsai, útmutatásai több generációt indítottak el és segítettek a zenész, táncos és néprajzos pályán.

2018. február 14-én szülőfalujából szólította haza Teremtője.

Ahogyan azt egy 2008-as tévéinterjúban mondotta: „…boldog vagyok, mert a tanítványaim, úgy látom, hogy folytatják majd a munkát. Természetesen másképp, mint én, ezt tudomásul kell venni, nekik más gondolataik vannak bizonyos dolgokról. De folytatják, elszánttá váltak. Semmi mást nem tudtunk nekik átadni, csak azt, hogy legyenek elszántak ebben a munkában, és ne hagyják abba. Akkor azt hiszem érdemes volt élni.”

Kallós Zoltán és Székesfehérvár

Kallós Zoltán Székesfehérvárott is sokszor járt helyi barátainál, még a nehezebb időkben is. Sokan segítették gyűjtőmunkáját és az általa életrehívott alapítványt is.

A 2014-ben a Kallós Zoltán Alapítvány által kiadott „Balladáskönyv” szerkesztőtársa Zoli bácsi mellett a fehérvári Németh István (az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa) volt, aki hatalmas munkát végzett a könyv és a CD-mellékletben megjelent zenei anyag szerkesztésében.

A Szent István Művelődési Házban is több alkalommal köszönthettük őt, utoljára 90. születésnapja alkalmából, 2016. március 31-én, ekkor vehette át Dr. Cser-Palkovics András polgármestertől a Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet.

Halála után fehérvári barátai emlékesten is tisztelegtek munkássága és emberi nagysága előtt 2018. április 3-án.  

Ugyancsak Kallós Zoltán emléke előtt tisztelegtünk Szekeres Erzsébet textilművész „Lélekmadár” című kiállításával 2020 februárjában a Szent Korona Galériában.


Jeles évfordulók – Kallós Zoltán