Sorozatunk első részének sikere folytatásra kötelez bennünket. Második alkalommal Kubinyi Annára emlékezünk.

Kubinyi Anna Makón született 1949. február 10-én. Szülei pedagógusként szolgálták a nemzetet, ő keramikusnak készült, a szegedi művészeti gimnáziumba is e szakon tanult. A szegedi tanárképzőn rajz-földrajz szakon elvégzett két év után felvételizett az Iparművészeti Főiskolára, ahol rejtélyes módon a textil tanszékre kerültek a papírjai, így oda nyert felvételt. Utóbb ezt a tévedést isteni útvezetésnek tekintette.

Jelentősebb mesterei Plesnivy Károly (Munkács-díjas textiltervező, festő, iparművész) és Szilvitzky Margit (Munkácsy-díjas festő, textilművész) voltak. 1976-ban szerezett diplomát.

Jellegzetes technikát alakított ki – melyben a keramikus előtanulmányok is segítették – a textil-reliefet, avagy textilplasztikát, melyről így vallott: „… a textilplasztika ugyan a gobelin technikából indul ki, szövőszéken, villával készül, az alapanyag viszont vastagabb, egyenetlenebb. Szerves kapcsolatban az alapfelülettel különböző domborító elemeket szövök be. Leginkább a kartoncsík beszövése, ami jellegzetessé vált munkáimban, később a gyökér motívumok megjelenésével kenderkötegeket tekercseltem be, majd a „kétrétegű textileknél” a felső felület felszakad, hogy teret engedjen az alsó réteg burjánzásának. A legutóbbi kisplasztikák pedig már teljesen a térbe kerültek, de ugyanúgy szövőszéken készültek.”  

„Természetesen munkáimat is magam szövöm, így bármikor lehetőségem van további változtatásokra. Számomra nagyon fontos, hogy a gondolataim kifejezését a tervezéstől a fonal-előkészítésen át a szövéssel, a befejezésig, én magam végezzem. Úgy érzem, így tisztességes. Én szenvedjem meg azt az utat, mely alatt a saját gondolatom, üzenetem a szövés által képpé fogalmazódik, megszületik a textil, hogy hordozóként szóljon az emberekhez, és gondolkodásra késztesse őket. Ez alkotómunkám lényege.”

Művészetét a Kulturális Minisztérium 1987-ben Nívódíjjal ismerte el, ekkorra már számos egyéni és csoportos tárlaton mutatta be térbe táguló alkotásait, melyek nagy népszerűségnek örvendtek a nagyközönség körében.

1990 és 2000 között kisebb nagyobb megszakításokkal Franciaországban élt és alkotott, ahol ugyancsak jelentős sikereket ért el, de amiként műveiben is gyakorta megjelentek a gyökerek (plasztikusan is), az életében is fontos szerepet játszottak. Hívta, vonzotta a szülőföld. És hamarosan jött az új szerelem is: Székelyföld.

2011-ben így írt erről: „Most jöttem meg ismét Székelyföldről, idén már harmadszorra! (Hála Istennek!) Először áprilisban a velem készülő Szerelmes Földrajz portré-sorozat stábjával végigforgattuk Csíksomlyót, Máréfalvát, Csomakőröst és Zágont.
Az én szerelmes földrajzom ez..
Csíksomlyón Babba Mária, a csodálatos, hozzá zarándokló tömegek Pünkösdi búcsújárása, a szent hegy, az ősi kápolnák, az erőt próbáló meredek stációút. Máréfalván a sok-sok, még álló vagy éppen az enyészetnek már magát megadó, fenséges székely kapu, a székelység csodálatos ősi szimbólumai, örök mementók. Zágonban a többszáz éves Mikes-tölgyek, melyeket csak négy-öt ember ölel át, századokat átkötő hatalmas tanúfák. És Csomakőrös, imádott Csomám szülőfaluja, ahol a kis református templomkában , az ősi falak között állíthattam fel néhány napra az öt négyzetméteres „hódolati textilemet”, az Im Memoriam Kőrösi Csoma Sándor.”

Mint az előző idézetből is láthatjuk, nagy tisztelője volt Kőrösi Csoma Sándornak, így hát hatalmas megtiszteltetés volt számára, amikor születésének 225. évfordulóján, 2009-ben Delhiben a Magyar Kulturális Centrumban rendezett kiállításra meghívást kapott. De idézzük ismét az ő szavait: „Akkor Kőrösi Csoma Sándor iránt érzett hatalmas tiszteletből és szeretetből indíttatva elzarándokoltam darjeelingi sírhelyéhez. Csodálatos, mély lelki élmény volt, kétnapos meditáció. Ott, a sír mellett ülve szomorúan hatott a síroszlop fő nélkülisége. Akkor fogadalmat tettem a díszurna visszaállítására.” A fogadalmat tett követte és a magyar külügyminisztérium támogatásával 2012 novemberének végén, Csoma halálának 170. évfordulóján eredeti állapotába visszakerült a zarándokhely.  

„Műveld a csodát, na magyarázd.” – ez a Nagy László-i gondolat kísérte végig egész életét, művészi pályáját. Azt a munkásságot, melyet 2005-ben Magyar Művészetért-díjjal, 2006-ban Bartók Béla emlékdíjjal, 2010-ben Prima Primissima-díjjal. 2013-ban Kossuth-díjjal és Szervátiusz-díjjal ismertek el.

Sorsszerű, hogy utolsó munkája éppen a „Csíksomlyói imatextil lett”. Az alkotás folyamatáról így vallott: „Éppen kezdtem megbánni, hogy miért találtam ki ezt az áttűnést, hogy a dombok lendületes  plasztikáin  kis arany pontocskákkal jelzem a kegyszobor sziluettjét, mivel teljesen leállítja a lendületet, mindig újra és újra letenni a kendert, a villát,  fogni az aranyfonalat , csomózással létrehozni a kis domború pöttyöt, ami ráadásul szinte alig látszik a dombok üde világos zöldjén…

De aztán azonnal jött a gondolat: legyen minden egyes aranypont egy-egy ima, a csíksomlyói Szűzanyához, Babba Máriához. Minden alkalommal, mikor fogom az „imafonalat”, elmondok egy  üdvözlégyet, sőt be is jelölöm oldalt a kartonra, hogy végül tudjam, hány imádságot foglal be a textil.    

Minden reggel megfogalmazom imaszándékomat és pontozom a kegyszobor kontúrját a textilen.

Ettől fogva nincs szenvedés, mérgelődés a nehézségek miatt, csak ima van, felajánlás van, főhajtás van és a sok technikai újdonság pezsdítő lendületével halad a munka. Létrejön egy textil, ami köztem és Csíksomlyó között, köztem és a Szűzanya között létrehoz egy spirituális kapcsolatot. Már mindegy, mennyire látható  mások számára, vagy mennyire tetszetős a kép, a kompozíció, csak halad, készül, gyűlnek az imák és mikor befejeztem, elégedett voltam.

Megszámoltam a rovátkákat is, és 1212 ima van beleszőve. Így lett címe „Csíksomlyói Imatextil”.

Hosszú, súlyos betegség után 2015. március 27-én hunyt el, Budapesten. Művészeti örökségét lányai: Adrienn és Szilvia őrzik.

Még életében elkezdtük szervezni azt a tárlatot, melyből sajnálatos módon első emlékkiállítása lett. 2016. február 27-én lányai jelenlétében intézményünk Szent Korona Galériájában Spányi Antal megyéspüspök és Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke nyitotta meg.

„Kubinyi Anna lelkében a kapu, mint a befogadás, a bensőséges és mély találkozás szimbóluma élt. A kapu két világot választ el és köt össze, a „kint és bent” között áll. A művésznő kapui mindig nyitva vannak, teret és időt, embereket és kultúrákat kötnek össze. Így a Kőrősi Csoma-emléktextil a békés együttélésének, a kölcsönös tiszteletnek és megbecsülésnek az erejét hirdeti. De a kapu számára egyszerre nemzeti és egyetemes kulturális szimbólum is.” – fogalmazott megnyitó szavaiban Spányi Antal székesfehérvári püspök.

Kubinyi Anna művészi gondolatait, lelkületét, hitét megőrzik alkotásai, a mi feladatunk, hogy az eljövendő generációkkal is megismertessük alkotásain keresztül mindezeket.

Jeles évfordulók II. – Kubinyi Anna