Útkereső Filmklub – Pio atya utolsó szentmiséje – Veltek vagyok – szeptember 20. – Szent István Művelődési Ház

Szeptember 20. (csütörtök) 17.30 óra

ÚTKERESŐ FILMKLUB

Pio atya utolsó szentmiséje (Stigmák misztériuma)

és

Veletek vagyok

olasz dokumentumfilmek (35+28 perc) 1997.

 

A két különleges dokumentumfilmet mutat be Pio atyáról Pio atya utolsó szentmiséje A film Pio atya utolsó szentmiséjéről szól, melyet 1968. szeptember 22-én celebrált. A San Giovanni Rotondó-i templomban több mint húszezer ember zsúfolódott be. Pio atya már nagyon rosszul érezte magát, mégis kiszolgáltatta a legszentebb áldozatot az Eucharisztiát. A szent tudta, hogy eljött halálának az ideje. A szertartás után összeesett, mondogatta, hogy közeleg az óra. Pio atya úgy ment el, mint a gyermeki lélek: egyszerűen, békésen. Fél háromkor vett utoljára levegőt és látta meg a Megváltóját kinek sebeit ötven éven át viselte.

A Veletek vagyok dokumentumfilmben láthatjuk, hogy Pio atya hogyan valósítja meg szent tervét, mely szerint létrehozza a szegények számára épített kórházat a Szenvedés Enyhítésének a Házát. A film megrendítő dokumentum felvételeket mutat be a nagy szentről. „Magamról elfeledkezhetem, de lelki gyermekeimről soha! Sőt, biztos vagyok benne, hogy mikor az Úr magához szólít, azt mondom majd neki: Uram, én a Paradicsom kapujában maradok, és csak akkor lépek be, amikor az utolsó gyermekem is megérkezik.” – Pio atya

 

Belépő: 400 Forint!

 

Útkereső Filmklub – Pio atya utolsó szentmiséje – Veltek vagyok – szeptember 20.