December 9. (szombat) 18 óra (erre az előadásra minden jegy elkelt) és 20.30 óra

Rákász Gergely

orgonaművész

karácsonyi koncertje

www.rakaszgergely.hu

Koncert információk

2023-ban 30 éve állok színpadon.

Az adventi és karácsonyi koncertek műsorát olyan alkotók remekműveiből állítottam össze, akik nagy hatással voltak rám, és formálták a játékomat, az előadói attitűdömet, a világnézetemet.

Velünk lesz Ch. M. Widor, akitől az erős barátságról, az okos és kemény munkáról és a minden körülmények között megtartott emberségről tanulhatunk. Vivaldi, aki fél szemmel mindig figyelt bennünket hallgatókat. Ki tudja talán még onnan fentről is figyel, hogy amit alkotott az feltölt-e bennünket, örülünk-e neki, közelebb emel-e a Jóistenhez. Ha így van, meggyőződésem, hogy mosolyog a számára kirendelt mennyei kertben, templomban, vagy palotában – ahogy az ott fent szokás. Játszom Liszt Ferenctől, hiszen ki mutathatná meg jobban mi is az a „self made man”, hogy még egy intéző fiából is lehet világhírű muzsikus – kitartással és önmaga árnyékának átlépésével. Bach pedig, az örök Bach olyan teljes képet mutat nekünk amilyen a muzsikája. Életvidám, életigenlő, bátor, mindenek felett precíz ember, aki érti a teremtést, és ismeri benne a helyét.  Utazzon velem és az elmúlt 30 évem példaképeivel 2023 adventjén, karácsonyán! 

Szeretettel várom!  

Rákász Gergely

Rákász Gergely koncertje – december 9.