Ami igazi érték, az megmarad

Emlékszoba nyílt Sobor Antal tanár, író, alkotóművész tiszteletére a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban

Az emlékszoba a művelődési ház nyitvatártási idejében látogatható!

Bensőséges ünnepség keretében adták át augusztus 11-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Sobor Antal emlékszobáját. A tudós tanár, íróként és festőként is meghatározó alakjává vált a város kulturális életének. Évtizedeken át tanított, miközben irodalmi és képzőművészeti munkásságával is maradandót alkotott. Az ünnepség végén az emlékezők megkoszorúzták a művelődési ház udvarán található Sobor Antal emlékplakettet.

Sobor Antal személye szorosan kapcsolódott a városhoz, azon belül a művelődési ház mindennapi életéhez.  – kezdte az ünnepséget megnyitó beszédét Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója majd így folytatta: „Miért tartottuk fontosnak azt, hogy ez az emlékszoba itt ebben az intézményben megvalósuljon? Azért, mert Sobor Tóni bácsi ennek az intézménynek mindennapos vendége volt. Mint kultúrember, mint tanárember, mint művész ember, mint jó barát. Nagyon-nagyon sok emlék kötődik hozzá személyesen is és az intézménynek is. Sok olyan rendezvényhez kötődik, amelyhez mi is nagy szeretettel és őszinte szívvel, örömmel emlékezünk rá vissza.”  – mondta az igazgatóasszony és bejelentette, hogy az egykori műhelyszobába várják a további relikviákat mindazoktól, akik szívesen ajándékozzák azokat, az életmű megőrzéséért.

Megható szavakkal emlékezett vissza Sobor Antalra Spányi Antal megyés püspök is, aki köszöntőjében méltatta a szerény, becsületes, a másikra mindig odafigyelő, sokoldalú tehetséggel megáldott embert. „Ott volt életében a hit, az erkölcs, amely nem felvett, külsőleg magára aggatott jelmez volt, hanem a lelkéből fakadt. Fontos volt számára a család és hazaszeretet, amely magától értetődik a köreinkben. Sajnos látjuk, hogy a világ alakulásában és változásában ezt már újra bizonygatni kell és a család értékét újra meg újra elő kell hozni és beszélni kell róla új nemzedékeknek. És a hazaszeretet, amelyről ma sokan beszélnek, de nem tudják, hogy ez szolgálatot jelent és hogy hozzátartozik a másik ember tisztelete, megbecsülése, elismerése. Ezért fontos nekünk Sobor Antal tanár úr példája, aki ezeket az értékeket, erényeket mindvégig képviselte. … Mindig jó volt vele találkozni a városban, vagy egy alkalmon, amikor barátként tudtunk beszélgetni, akár egy közösségben. Ezek az életnek kiemelt, fénylő ajándékpercei voltak. Olyan ajándékpercek, amelyekre jó visszagondolni, amelyek szépek voltak, amelyekben megerősödött az ember. Mert ami igazi érték, ami megmarad.” – fogalmazott a püspök.

Sebők Melinda irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke emlékező beszédében azt hangsúlyozta, hogy Sobor Antal irodalmi munkásságának elismerése máig nem kapta meg az őt megillető helyet. Éppen ezért kötelessége Székesfehérvárnak, hogy életművéről megemlékezzen és ne engedje feledni azt. „A Vörösmarty Társaság kötelességének érzi Sobor Antalról megemlékezni, és engedjék meg, hogy egy ambivalens kijelentéssel kezdjem a mondandómat. Annak ellenére, hogy Sobor Antal életében elég sok országos folyóiratban, országos rangú intézetben volt jelen, sőt József Attila-díjjal is jutalmazták, a mai irodalmi kánonból, azonban kiszorulni látszik.  Az első igazán nagy kiemelkedő sikere 1961-ben volt, mikor Kortárs folyóirat közölte az Éjjel hazamennek a katonák című operáját, amely a doni katasztrófa emlékét idézi meg. Ez mai napig az egyik legtöbbször idézett, legismertebb vagy az egyik legismertebb műve. Mindemellett az Élet és Irodalom hasábjain is megjelentek grafikái, sőt Napló bejegyzéséből is tudjuk, hogy az 1960-as években még a Jelenkorban is megjelent. És örömmel emlékezett vissza, hogy olyan nagyokkal jelenhetett meg együtt, mint Weöres Sándor, Fodor András, Pilinszky János, Nagy László, Kodolányi János.” – méltatta őt Sebők Melinda, ki örömhírrel is szolgált a jelenlevőknek, miszerint a Vár folyóirat következő száma Sobor Antal és Román Károly kettős portréját fogja bemutatni.

Dr. Bakonyi István irodalomtörténész arra emlékeztetett, hogy Sobor Antal írásművészetében hangsúlyosan megnyilvánul a műfaji gazdagság. Székesfehérvárnak, a Vörösmarty Társaságnak és a Csoóri Társaságnak egyaránt kötelessége, hogy jövőben többet tegyen az író életművének megismertetéséért. „Vannak írók, akik különös erővel tartoznak egy városhoz, egy tájhoz, egy európai régióhoz. Úgy hoznak létre egyetemes értékű műveket, hogy közben el sem tudják képzelni, hogy máshol éljenek. Fehérvárnak is vannak ilyen írói költői. Nagyjából egy időben kötődtek a királyi városhoz Takács Imre, Kalász Márton és Sobor Antal. Közülük talán Sobor az, akinek személyes sorsában és írásaiban is folyamatosan érzékelhető ez a vonzódás.” – fogalmazott Bakonyi István és hozzátette; egy rendkívül szerény ember tudatosan épülő pályájának lehetünk tanúi. A Hosszú háború és a Perelj Uram című regényekkel a magasságig vezetett ez az út, s közben más regények és novelláskönyvek jelezték, hogy kiváló tehetségű alkotóról van szó, aki szerves része Székesfehérvár kulturális és irodalmi életének. „Amikor a Perelj Uramról beszélünk, el szoktam mondani, hogy az irodalmi művek ritkán befolyásolják a valóságot. Szerintem ezzel a kisregénnyel ez megtörtént. Ugyanis Csákberényben Manszbarth Antal katolikus plébános és Szikszai János református lelkész, a két mártír lelkész, illetve papnak a kultusza akkor kezdődött el igazából, amikor ez a regény megjelent.”

A család képviseletében Hajdu Csaba, Sobor Antal veje és hagyatékának gondozója emlékezett meg és elmondta Sobor Antal festőként éppen olyan volt, mint íróként: egyedi és egyetemes. Megköszönte Jakubek Tiborné igazgatónőnek és Spányi Antal püspöknek, hogy Sobor Antal egykori műterme emlékszobaként fogadja a továbbiakban a tisztelőket. „Sobor élete utolsó évtizedeiben festett, miután felhagyott a regény és novellaírással. Illetve művészi tevékenységét tekintve visszatért a festészethez. Mert festőként éppen olyan volt, mint íróként. Egyedi, összetéveszthetetlen és mondanivalójában ahogy már itt is elhangzott egyszerre lokális és egyetemes. … Ugyanolyan rendszeresen, kitartó eltökéltséggel festette ebben a műteremben a képeit, mint amilyen műgonddal korábban létrehozta írásait. … Ha élete utolsó éveiben valaki találkozni szeretett volna vele, az leginkább inkább itt tehette meg, ebben a műteremben. A 2004 és 2007 között keletkezett Naplójában, így írt erről: hetedik éve már, hogy befogadott a Szent István Ház, kaptam egy világos szobát, amely korábban Filep Sanyié, a jeles festőművészé volt. Reggeltől estig festhetek hát a kedvemre, úgy járok el a háztól reggelente, mint hivatalnok a hivatalába, vagy tanár az iskolába.” – emlékezett vissza beszédében Hajdu Csaba.

Majd a felszólalók sorát Sobor Antal özvegye, Márta néni zárta, aki köszönetét fejezte ki a támogatásért, melynek nyomán az emlékszoba megszülethetett.

Az eseményen részt vett Bobory Zoltán a művelődési ház korábbi igazgatója, valamint számos barát, ismerős, tanítvány.

A Sobor Antal egykori műterméből kialakított helyiségben a köztiszteletben álló alkotóról készült fotók másolatai, újságcikkek, irodalmi művek, festmények és személyes tárgyak kaptak helyet, amelyek alkotótevékenységhez használt.