Összes program

Kallós Zoltán ‘100 – kiállítás megnyitó

péntek, 2026.05.08.

Május 8. (péntek) 17 óra

Kallós Zoltán ’100 emlékév

Kiállítás megnyitó

  2026-ban emlékezünk Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójára, egyben ünnepeljük életművének máig ható, élő szakmai és emberi örökségét. Székesfehérvárt Válaszút után második otthonának tekintette Kallós Zoltán.  Ennek oka, hogy mély barátsága és szakmai szövetsége Pesovár Ferenccel szoros, elszakíthatatlan kapcsolatot hozott a székesfehérvári népzene-, néptánc- és táncházmozgalommal. Baráti, testvéri, atyai közösség, élő kötelék alakult ki az elmúlt 50 évben városunk és Kallós Zoltán között. Itt ünnepeltük meg  elsőként  az országban 75., 80., 85., 90. születésnapját közösen, vele örülhettünk, amikor a Kossuth Nagydíj átvétele után Budapestről ide érkezett pihenni és megosztani velünk meghatottságát. Hálával emlékezett mindig arra az életmentő segítségre, melyet az Alapítványnak adott támogatások nyújtottak a szórványoktatás fenntartására és fejlesztésére. A Kallós Zoltán ’100 Emlékév ezért alkalom és lehetőség is számunkra, hogy személyének, tevékenységének és örökségének felidézésével megerősítsük a Kallós Alapítványt és magunkat is „közös ügyünk szeretetében”.    

Életút, küldetés, élő örökség – megnyílt a Kallós 100 vándor tablókiállítás Székesfehérváron

A 100 éve született Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutatóra, népzenegyűjtőre, a Nemzet Művészére emlékezik Székesfehérvár városa. A Kallós 100 programsorozat keretében pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban nyitották meg azt a tematikus tablókiállítást, amely bemutatja az emblematikus alkotó életművét.

A hagyatékot gondozó Kallós Zoltán Alapítvány és az erdélyi Válaszúton található Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményt is bemutatja a tárlat.

Idén márciusban vette kezdetét a Kallós 100 Emlékév, mellyel az 1926-ban az erdélyi Válaszúton született Kallós Zoltánra emlékeznek szerte a Kárpát-medencében. Az erdélyi magyar népzene és népi kultúra emblematikus személyiségét szoros szálak fűzték Székesfehérvárhoz, 2016-ban a 90. születésnapja alkalmából megkapta a Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet is.

A többrészes városi emlékező programsorozatnak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ad otthont, melynek Szent Korona Galériájában pénteken délután nyitották meg a Kallós 100 tablókiállítást. Az emlékév központi elemének tekintett vándortárlat ez év március 24-én indult útjára Budapestről, a Művészetek Palotájában tartott gálaesten.

A kiállítás három egymásra épülő, mégis önállóan is értelmezhető tematikai egységből áll, amelyek egymást erősítve adnak képet a Kallós-i értékláncolatról, a magyar identitás megőrzésének egyik meghatározó pilléréről.

Az első rész Kallós Zoltán életét és munkásságát mutatja be, áttekintést ad a népzenekutató és -gyűjtő életútjáról, terepmunkáiról, pedagógiai tevékenységéről, valamint arról a szemléletről, elhivatottságról és következetességről, amely egész életművét áthatotta viszontagságos társadalmi és politikai körülmények között is. A második egység az erdélyi Válaszúton található Kallós Gyűjteményt állítja a középpontba és mutatja be a néprajzi gyűjtések jelentőségét, földrajzi és kulturális sokszínűségét, valamint azt a páratlan szellemi és tárgyi örökséget, amely a magyar népi kultúra egyik legfontosabb forrásává vált. A harmadik fejezetben a Kallós-hagyatékot őrző Kallós Zoltán Alapítványt ismerhetjük meg, fókuszálva a jelenre és a jövőre: ismerteti az alapítvány oktatási, közművelődési és közösségszervező tevékenységeit, valamint azt a szerepet, amelyet a hagyaték élővé tételében, továbbadásában és a fiatal generációk megszólításában betölt.

A megnyitó ünnepségen a Szent István Hitoktatási és Művelődési ház igazgatója, Jakubek Tiborné üdvözölte a vendéget, akik egyperces csenddel emlékeztek a közelmúltban elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművészre és zenetudósra.

Városunk nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester emlékezett meg Kallós Zoltánról, aki második otthonának tekintette Székesfehérvárt, ahol igaz barátokra, kapcsolatokra, őt tisztelő, szerető és befogadó családokra talált. A városnak sikerült megtartania azt a korábbi években tett ígéretét, hogy nem feledi Zoli bácsi emlékét – és ez fehérvári embereknek, civil közösségeknek is köszönhető. „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.” – idézte a városvezető Kallós Zoltán klasszikus mondatát, felhívva a figyelmet arra, hogy a jövőben is van tennivalónk és felelősségünk.

„Kallós Zoltán neve sokak számára a népdalhoz, a néptánchoz, a gyűjtésekhez kapcsolódik, de számunkra, akik ismerték, tudják, hogy ő sokkal több volt: tanító, barát, példamutató ember, aki egész életével azt képviselte, hogy a hagyomány nem a múlt része, hanem élő valóság!” – fogalmazott köszöntőjében Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke. Mint mondta, Kallós Zoltán faluról falura járt – sokszor nehéz körülmények között –, hogy megörökítse azt a tudást, amely nem a könyvekben él, hanem az emberekben, az ő táncaikban és történeteikben. Kapcsolatokat épített, olyan hidakat, melyek ma is összekötnek bennünket. Ezt az utat mutatja be a kiállítás a kezdetektől a gyűjtéseken át a megszületett művekig, a válaszúti gyűjteményig és mindazt, ami abből kinőtt.

A Kallós Zoltán Baráti Kör és a Pesovár Ferenc Alapítvány üzenetét dr. Altorjay András fogalmazta meg. Távollétében Illyés Endre, a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítvány és a Pesovár Ferenc Alapítvány kuratóriumi tagja olvasta fel a személyes hangvételű gondolatokat, melyek megidézték az 1970-es években történt első találkozást és a következő esztendők megannyi erdélyi, mezőségi, válaszúti és székesfehérvári emlékét. „Egész életében szorgalmasan dolgozott, összegyűjtött mindent, amivel életében találkozott, és hűséges maradt Erdélyhez. Fantasztikus memóriával megáldott ember volt, aki nemcsak az általa gyűjtött szövegeket tudta, hanem azok variánsait is. Füle volt a zenéhez, szeme a tánchoz, a szőttesekhez és érzéke az emberekhez, kicsikhez és idősekhez egyaránt!” – hangzott Illyés Endre beszédében.

„A Kallós Zoltánnal való találkozás nyomot hagyott az emberekben, alakított, gazdagított, tanított, utat mutatott, példát adott a szerénységre, a magyarság szolgálatára!” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Spányi Antal megyés püspök. Szavai szerint Kallós Zoltánnak hivatása volt a nemzet szolgálata, életét, idejét és erejét nem sajnálta, mert számára ez szent dolog volt. Odaadott élet volt az övé a magyar nemzet lelkének, alkotóerejének bemutatására. Sokaknak az ő gyűjtése által tárul fel igazán, hogy kik vagyunk, mit hordozunk és mi az örökségünk!

A kiállítás a következő hetekben a Szent István Művelődési Ház nyitvatartási idejében látogatható.

A Kallós 100 Emlékév programjai még ebben a hónapban folytatódnak. Május 14-én, csütörtökön 17.00 órakor „…hogy Szívednek ne legyen nehéz…” címmel címmel, a Kallós Zoltán, Németh István és Papp Ágnes szerkesztésében megjelenő Gyimesi daloskönyv I. kötetét mutatják be. A hiánypótló népzenei kiadvány a gyimesi csángó magyarok keserveseit és balladáit dolgozza fel.

Május 22-én, pénteken 17.00 órakor a Válaszúti hegy aljába’ című, 2015-ben készült portréfilm bemutatójára kerül sor. Az alkotásban maga Kallós Zoltán mesél az életútjáról, a gyűjtőmunkája, mentőtevékenysége során átélt nehézségeiről, élményeiről. A film bemutatja a Kallós-életművet, bepillantást enged emberi sorsokba és Kallós Zoltánnak a szülőfaluja iránti mély szeretetébe. A filmben megszólal többek között az április 27-én elhunyt Sebő Ferenc dalszerző-énekes, a táncházmozgalom megalapítója is.

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika

Székesfehérvár Városportál – Életút, küldetés, élő örökség – megnyílt a Kallós 100 vándor tab

 

 

Szent István Művelődési Haz 2023.  ©