Összes program

Májusi programajánló

2026.05.04., 19:00 - 2026.06.17., 19:30

Május hónapban

Kallós Zoltán ’100 emlékév

Kiállítás

2026-ban emlékezünk Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójára, egyben ünnepeljük életművének máig ható, élő szakmai és emberi örökségét.

Székesfehérvárt Válaszút után második otthonának tekintette Kallós Zoltán.  Ennek oka, hogy mély barátsága és szakmai szövetsége Pesovár Ferenccel szoros, elszakíthatatlan kapcsolatot hozott a székesfehérvári népzene-, néptánc- és táncházmozgalommal. Baráti, testvéri, atyai közösség, élő kötelék alakult ki az elmúlt 50 évben városunk és Kallós Zoltán között. Itt ünnepeltük meg  elsőként  az országban 75., 80., 85., 90. születésnapját közösen, vele örülhettünk, amikor a Kossuth Nagydíj átvétele után Budapestről ide érkezett pihenni és megosztani velünk meghatottságát.

Hálával emlékezett mindig arra az életmentő segítségre, melyet az Alapítványnak adott támogatások nyújtottak a szórványoktatás fenntartására és fejlesztésére.

A Kallós Zoltán ’100 Emlékév ezért alkalom és lehetőség is számunkra, hogy személyének, tevékenységének és örökségének felidézésével megerősítsük a Kallós Alapítványt és magunkat is „közös ügyünk szeretetében”.

 

 

Május 19. (kedd) 18 óra

A MindenTér Élménytér szervezésében 

„Azt meséld el, Pista!”
Örkény István az életéről

Elmondja:

Mácsai Pál

Az író saját szavaiból színpadra állította:

Bereményi Géza és Mácsai Pál

https://www.facebook.com/events/922858273992968

 

 

Május 20. (szerda) 18 óra

 Zenei nevelésért Alapítvány

díjkiosztó gálája

 

 

Május 22. (péntek) 17 óra

Kallós Zoltán ’100 emlékév

Szomjas György – Sztanó Hédi – Dénes Zoltán:

Válaszúti hegy aljába’

Portréfilm Kallós Zoltánról

Filmbemutató és kerekasztal beszélgetés

 

 

Május 23. (szombat) 18 óra

Szebik Máté

diplomakoncertje

 

 

Május 26. (kedd) 17 óra

Ars Musica Zenebarátok Egyesülete szervezésében

Kultúrszalon

 

 

 

Június 17. (szerda) 18 óra

Hajdók Judit

Angster orgonaépítők, Angster-orgonák

című

gazdagon illusztrált, négynyelvű (magyar, horvát, angol, német) könyvének

bemutatója

Köszöntőt mond:

Spányi Antal

megyéspüspök

Mórocz Tamás

kanonok, bodajki plébános

Hajdók Judit

vetítettképes előadást tart

az Angster orgonaépítőkről és orgonáikról

Szent István Művelődési Haz 2023.  ©