„Aranyos” hétvége – Közös koncerttel zárult az Alba Regia Gyermek- és Ifjúsági Kórusfesztivál
Székesfehérvár, 2024. április 29. (hétfő) – „Arany” és „Ezüst” minősítéssel, Diplomával, valamint az Év kórusa díjak átadásával és egy közös koncerttel zárult az Alba Regia Gyermek- és Ifjúsági Kórusfesztivál vasárnap. A háromnapos találkozón tíz kórus ötszáz énekese lépett színpadra három alkalommal. A szombati fesztiválhangversenyen a szakmai zsűri értékelte az együttesek felkészültségét. Az elismeréseket a vasárnapi koncerten adták át a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Bárdos Lajos Gyermekkar „Arany” minősítést, az iskola Gyermekkara és a Kodály Zoltán Leánykar „Arany” minősítést Diplomával, míg a Gimnázium Vegyeskara a legmagasabb minősítés mellet az „Év kórusa” címet vehetett át.
Három napon át énekszótól volt hangos Székesfehérvár Belvárosa, hiszen öt év után ismét megrendezhette a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola a kórusfesztivált. Az 1992-ben indult programsorozat úgy épült fel, hogy páros évben az általános iskolai hazai és nemzetközi gyermek-, páratlan évben pedig az országos középiskolai ifjúsági kórusok léptek színpadra. A többéves kényszerszünetet követően, jelezve az újraindulást, egy közös rendezvénnyel folytatódott a fesztiválok sora. Az Alba Regia Gyermek- és Ifjúsági Kórusfesztiválon összesen tíz – hat vendég és négy fehérvári – énekegyüttest láthatott és hallhatott a közönség. A magas színvonalú, jó hangulatú találkozón a szakmai zsűri előtt folyó hangversenyen, templomi koncerten mutatták meg egymásnak és a fehérvári közönségnek, hogy a zene az általános iskolai és a középiskolai korosztály számára is meghatározó és mással nem pótolható önkifejezési lehetőség és örömforrás.
A vasárnapi záró koncerten a zsűri elnöke, dr. Kerekesné Pytel Anna ének-zene tanár, karnagy, a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának tagja értékelte a kórusok produkcióit. Mint mondta, a kórusmunkának nem tett jót a járvány miatti leállás, szájmaszkban nem lehetett énekelni. A karnagyoknak teljesen elölről kellett kezdeni a munkát, hogy a gyerekek visszaülve a padba szolmizáljanak, énekeljenek. Ez nem megy egyik napról a másikra, de a dobogóra felállva ebből semmi nem látszott, örömteli pillanatok tanú lehettük. A zsűrielnök reményét fejezte ki, hogy a fesztiválon látott fellépőknek, az elszánt pedagógusoknak, az oktatási intézményeknek köszönhetően talán újraéled a kórusmozgalom. A közös éneklés mindenkori örömforrás annak is, aki részt vesz benne és annak is, aki hallgatja. Köszönetet mondott azért, hogy Székesfehérvár ebben élen jár, hogy a város támogatja a Kodály iskola szakembereinek rendkívül sokszínű munkájával megteremtett hagyományt, amely a jövő nemzedékéről szól.
A hagyományoknak megfelelően a kórusok minősítést is kérhettek a fesztiválhangversenyen bemutatott produkcióikra. A fesztivál résztvevői a búcsúhangversenyre folklór programmal készültek, majd az egyéni értékelést követően a díjátadásra került sor. A budapesti Vörösmarty Gyermekkar (karnagy: Zsákainé Papp Anita), a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium Fiúkórusa (karnagy: Valkai Dávid) és a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola Felső Tagozatos Kórusa (karnagy: Molnár Elvira) már korábban megmérettettek előző versenyeken.
A budapesti Vörösmarty Vegyeskar (karnagy: Herboly Bendegúz) és a várpalotai Pueri Castelli Gyermekkórus (karnagy: Horváthné Dr. Csomó Orsolya) „Ezüst” minősítést vehetett át, míg a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Bárdos Lajos Gyermekkara (karnagy: Kneifel Imre) „Arany” minősítést, az általános iskola Gyermekkara (karnagy: Nyárs Annamária) és a Kodály Zoltán Leánykar (karnagy: Feke Mariann) „Arany” minősítés kapott Diplomával. „Arany” minősítéssel és az „Év kórusa” kitüntető címmel a Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola Kicsinyek Kórusát (karnagy: Somogyiné Kovács Andrea) díjazták, míg a Székesfehérvári Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskar (karnagy: Kneifel Imre) felkészültségét és előadását „Arany” minősítéssel, Diplomával és az „Év kórusa” kitüntető címmel ismerték el.
A zsűri dicséretben részesítette Valkai Dávid, Zsákainé Papp Anita, Kneifel Imre, Somogyiné Kovács Andrea karnagyok munkáját. Az összes fellépőnek zongorakíséretet adó Vasvári Tamást, a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI zongoratanárát külön dicséretben részesítették, és a kórusok hatalmas tapssal köszönték meg munkáját.